Világkor

Világkor

Világkor

A Google, a semleges net és a válasz

2010. augusztus 13. - codesign

Az elmúlt hetekben - nem kis port kavarva - olyan híresztelés kapott szárnyra, miszerint az informatikai óriáscég, a Google megegyezett egy vezető internetszolgáltatóval és távközlési céggel, jelesül a Verizonnal, hogy bizonyos szolgáltatásait gyorsított eléréssel forgalmazhassa. Ezzel sokak szerint elárulta a net semlegességének elvét, amelynek korábban hangos szószólója és élharcosa volt. A neten viszhangzó fogadtatás hangjai közé vészharang is vegyült - A Gizmodo szerint könnyen a net végét jelentheti egy ilyen megegyezés. Lássuk a Google véleményét !

A net semlegességének megszűnése egyrészt sci-fi filmek totalitárius antiutópiáit idézi, másrészt aláírja mindazok félelmeit, akik a Google túlbefolyásától tartanak. A leggyakrabban hangoztatott fenntartások szerint egy ilyen megegyezés felborítaná a net egyensúlyát, tisztességtelen előnyt biztosítana a nagy cégeknek, összemosná az exkluzív (mobil) szolgáltatásokat az internet felületével, eltüntetné a hagyományos internet elérését a mobil végfelhasználói eszközökből, végül óriáscégek kezébe adná a net szabályozását. 

Az alábiakban a Google reakciója következik, melynek forrása a cég hivatalos blogja:

 

 

 

 

 

A közlemény szerint a Google "nem várja el, hogy mindenki egyetértsen az egyezségben foglaltakkal", de fényt kíván deríteni az esetleges félreértésekre (Az alábbiakban a közlemény formázásához hűen, listaszerűen következik az állítás, majd a Google reakciója):

1. "A google kiárulja a net semlegességét !"

A Google a net semlegességének vezérszónoka volt a cégek között az elmúlt öt évben - senki más nem ragaszkodott fáradhatatlanabbul ehhez az elvhez.

Ennek ellenére - mint írják - a politikai realitás azt mutaja, hogy hathatós törvényi védelem nem született ez ügyben Washingtonban - sem a Szövetségi Távközlési Tanács, sem más szervezet nem fektet hangsúlyt még a legszembetűnőbb esetekben sem erre a területre. A megegyezés voltaképpen egy szabályozási kísérlet, olyan javaslat, amelyet a törvénykezésnek kell elfogadnia majd.

"Mindezt figyelembe véve, úgy döntöttünk, hogy együttműködünk a nagy szolgáltatókkal a lehető legjobb szabályozás érdekében. Nem állítjuk, hogy a megoldás tökéletes, de hisszük, hogy egy megegyezés, amely védelmet nyújt a fogyasztók számára, jobb, mint a védelem hiánya." 

2. "Ez az egyezség visszalépés a nyílt internet ügyében !"

"Ha elfogadják, ez a kísérlet első alkalommal nyújthat alkalmat a hatóság számára, hogy a nyílt internet ügyében hathatós szabályzás segítségével léphessen fel az internetszolgáltatókkal szemben." 

A Google tehát úgy kívánja a megegyezést véghezvinni, hogy a Távközlési tanács kezébe adná a szabályozás jogát - jelzi, hogy a Verizon kész alávetni magát ezeknek az irányvonalaknak, elsőként a nagyobb szolgáltatók körében.

3. Kihangsúlyozza, hogy a vezeték nélküli, mobil szolgáltatások ügyét  - amiben a Verizon is érdekelt - másképp kell kezelni, mint a vezetékes szolgáltatásokat.

Itt elsősorban átláthatóságot kíván - azt, hogy a fogyasztók tisztában lehessenek azzal, milyen lépéseket tesz a szolgáltatójuk az elérés gyorsításának érdekében. Mivel lényegében két szolgáltató közül lehet választani - természetesen ez az USA esetében érvényes - meg kell érteni, hogy bizonyos szolgáltatások,  a jelenlegi technológia mellett könnyen előnyben részesülhetnek. Ennek kivédését is elő kívánják segíteni az átláthatóság segítségével. 

Magyarán azt szeretnék, hogy - bár lennének kivételezett szolgáltatások - azok kiléte, neve és a számukra biztosított előny világosan elkülöníthető és nyilvános legyen.

4. Kihangsúlyozza, hogy a megegyezés nem "falná fel" a nyilvános internetet, sőt.

A szolgáltatók ma is számos olyan - nem internet jellegű - szolgáltatást nyújtanak, mint a különleges, játékok számára fenntartott csatornák, a speciálisan védett banki szolgáltatások. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy  ezek a nem internet jellegű szolgáltatások ne jelentsenek hátrányt az internetre magára nézve.

A Google szerint a egyezség értelmében a szolgáltatónak teljességben meg kell felelnie a diszkrimináció-ellenes feltételeknek, mielőtt más szolgáltatásoknak helyet biztosítana, azoknak is csak úgy, ha könnyen megkülönböztethetőek a hagyományos internet hasonló tartalmaitól. Nem is beszélve arról, hogy így a hatóságok ellenőrizhető tartalmat monitoroznának, könnyedén felügyelhetnék a szolgáltatás eloszlását.

5. A Google visszautasítja, hogy a maga gyártotta Android mobil operációs rendszer miatt működne együtt a Verizonnal.

Ez egy szabályozásra tett kísérlet, nem pedig egy üzleti megegyezés - állítja. Bár közeli a munkakapcsolat az android miatt, a megegyezésnek nincs köze hozzá.

6. Két óriáscég nem akarja megszabni a jövő törvényhozását, csupán lehetőséget kínál, keretet, melyet megfontolásra ajánl.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagkor.blog.hu/api/trackback/id/tr902219936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása