Felemelő és meghatározó történelmi pillanat: az első ember a Holdra lép és büszke felfedezőként ledrótozza a zászlaját - majd alig tesz pár lépést.  Robert Krulwich-nak, az NPR szerzőjének mindez határozottan szemet szúrt és nyomban fel is tette a kérdést: Miért csak 80 méterre távolodtak el hős asztronautáink a holdkomptól ? A csattanó pedig az, hogy a Kennedy-gyilkossággal ellentétben erre a kérdésre határozott választ kaphatunk - csak meg kellett kérdezni az illetékest. Neil Armstrong levélben válaszolt, mi közöljük.

Nagyobb kép !

Nos, amint a fenti térképből is látható, a "hatalmas lépés" korántsem volt olyan hatalmas. Egy szabványos focipályára vetítve körülbelül így nézne ki:

A későbbi Apolló expedíciók természetesen már jóval nagyobb területet jártak át holdautóikkal. Éppen ezért feltűnő az úttörők óvatossága, amely azonban - mint alább világossá válik - indokolt volt.

Amstrong szerint "óriási hőség volt fent, de tényleg:" 93 fokos katlan". Hozzátette azt is, hogy az űrruhák terhelhetőségét illetően meglehetősen bizonytalanok voltak, az óvatosság elengedhetetlen volt - egyszerűen nem lehetett tudni, meddig bírja a vízhűtéssel működő hővédelem. Ha túlságosan messzire távolodott volna a komptól, talán sohasem jut vissza hozzá: elájul a megnövekedett hőségben. 

Számolni kellett az űrruhák nehézkességével is: egyhatod gravitációban persze ezzel kapcsolatban sem állt rendelkezésre semmilyen tapasztalat - ráadásul a súly bár hatoda volt a megszokottnak, a tehetetlen tömeg természetesen nem változott meg, így komoly nehézségeket okozott a mozgáskoordináció és a tárgyakkal való interakció újrafelfedezése is. 

 

Mellesleg az űrhajósok a NASA kísérleti nyulai voltak. A cég azt szerette volna, hogy minden kísérletet a kamerák előtt végezzenek - a hivatal rajongói ezt az óvó gondoskodás szándékával magyarázzák, a szkeptikusok pedig biztosítékként - arra az esetre, ha netán valami balul ütne ki: legalább marad némi elemeznivaló. 

 

Persze mind tudjuk a Top Gun óta, hogy a pilóták A-tipusú személyiségek: a rigorózus pontosságú parancskövetés nem az erősségük. Ezért szeretjük őket: Armstrong természetesen csalt egy kicsit - amint tehette kiugrándozott a kamerák látószögéből, hogy egy-egy jobb fotót készítsen, vagy megbámulhasson egy érdekesebb sziklát, és zsebrevágjon pár kavicsot szuvenírként. De mindez csak apró csínytevés volt. Az emberiség legnagyobb technikai vállalkozásában ezrek összehangolt munkájára volt szükség: a kiszálló űrhajósok egy gigászi csapat részesei voltak - az improvizáció megengedhetetlen volt, hiszen az egész expedíciót és az űrkutatást magát is veszélyeztette volna. De számoljon be minderről ő maga:

 

 

 

Kedves Krulwich úr !

 

...Valóban nagyon óvatosak voltunk a tervezés során. Sok volt a bizonytalanság: nem tudtuk, hogy a holdkomp és az űrruhánk rendszerei milyen mértékben felelnek meg a mérnökök előzetes elvárásainak a Hold ellenséges környezetében. Szinte teljes vákuumban dolgoztunk, 90 fokos hőségben és a Föld gravitációjának egyhatodában. Ilyen körülményeket nem tudtunk a Földön előállítani, bár természetesen minden tőlünk telhetőt elkövettünk annak érdekében, hogy a felszerelésünket megfelelően teszteljük...

 

Nem tudtuk, hogy a parányi víztartály a hátunkon mennyi időre nyújt elegendő védelmet. A Nasa ráadásul rövidre szabta a felszínen tölthető időnket a hipertermia elkerülésének érdekében. Miután visszatértünk a kompba, megmérhettük a megmaradt víz mennyiségét, hogy megállapíthassuk, a várakozásoknak megfelelően alakul-e. Rettentően bizonytalan volt az is, hogy a nehézkes szkafanderben hogyna tudunk majd mozogni...A tervek szerint az általam telepített kamera látószögében kellett maradnunk, hogy a Nasa elemezhesse a mozgásunkat, eredményeinket - a későbbi expedíciók javára.

 

Bevallom, hogy tudatosan és szándékosan elhagytam a munkaterületet, hogy megvizsgáljam és lefényképezzem a közeli kráter falait egy rétegfelfakadás vagy más érdekesség után kutatva. Úgy éreztem a lehetőségek indokolják a kockázatot. Az is igaz, hogy elméletben valóban messzebbre távolodhattunk volna a kamerától és a komptól, de számos kísérletet kellett végrehajtanunk, rengeteg mintát begyűjtenünk és fényképet elkészítenünk. Az előírt feladatok teljesen betöltötték a rendelkezésre álló szűkös időt. Az általunk telepített lézertükör ( Lunar Laser Ranging Retroreflector) még ma is sok kísérlet alapja. (Legutóbb például a Big Bang Theory néven ismert sorozat - amelynek a magyar címére nem vagyunk hajlandóak hivatkozni - tudósgárdája vetette be).

 

Az Amerikai Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke - a fiatal Thomas Jefferson - már régóta  álmodott  róla, hogy feltérképeztesse a fiatal Egyesült Államok nyugati részét. Saját kérésére - a kongresszus támogatásával - megszületett az újvilág felfedezése óta a legnagyobb szabású és legnagyobb jelentőségű expedíció terve. Az a tény, hogy a Nyugat - akkor még - idegen ország volt, nem zavarta Jeffersont.                                                                            

Meriweither Lewis és William Clark 1804-ben kezdte meg felfedezőútját 45 emberrel, egy keelboattal (egy vagy több párevezős keskeny hajó), két pirogue-gal (az  indiánok  és az óceániai bennszülöttek fatörzsből kivájt evezős csónakja), számtalan kutyával és a legjobb navigációs eszközökkel felszerelkezve. Számtalan feljegyzés bizonyítja, hogy az út során sok segítséget kaptak az őslakos népektől.