A "Bámulatos Ketyerék" rovatunk újabb büszkesége voltaképpen zavarbaejtő. A puszta léte is az emberi szellem pompás sziporkája, fajunk leleményességének kivitelében is diadalmas mementója, másrészről azonban léteznie sem lenne szabad: A biomechanikus csuklókalauz kütyüszerűsége annyira anakronisztikus, hogy csakis egy sajgó honvággyal küszködő időutazó műve lehetett. Hogy miért biomechanikus ? Nos, anyag van benne, nem elektronika, az energiaforrása pedig maga a gondos gazda volt.
Nem steampunk, hiszen eredeti, viszont akár egy gőztranzisztor, ez is gyönyörű
"Tulajdonképpen nagyon bírom a vidéki életet, csak ne kezdődne olyan hátborzongatóan korán."
A Plus Four Wristlet Route Indicator teljesen egyedülálló szerkezet, s bár - Shakespeare-hez hasonlóan - közmegelégedésre működött, sohasem gyártották futószalagon. 1927-ben született meg, abban a korban, amikor a fogyasztói és jóléti társadalomról szóló szakirodalom még az "Utazás a Holdba" mellett foglalt helyet a könyvespolcokon: már csak azért sem terjedhetett el széles körben, mert viszonylag kevesen engedhették meg maguknak, hogy autójuk legyen, amivel kiruccanhatnak vidékre a folyó weekend alkalmából. Akik meg igen, azoknak sofőrje volt, akinek nem csupán munkaadója lányának elcsábítása tartozott a munkaköri kötelességei közé, hanem az úthálózat ismerete is.
A megtekinthető műremek jelenleg Maurice Collins, londoni lakos tulajdonában van.
"Kiballagtam a folyosón, gondtalanul fütyörészve, és az ajtó előtt Agatha néni állt. Ő maga. Nem az arcképe. Csúnya kutyaszorító. – Ó, helló – mondtam, mert nem láttam volna értelmét annak, hogy azt mondjam, elutaztam és most néhány hétig nem leszek itthon."
A célközönség leginkább tehát a sokat menekülő Bertie Woosterhez és társaihoz hasonló fiatal arisztokratákban merült ki, akik nem restellettek hajnalban - betörőként settenkedve - kilopózni a garázshoz és kocsiba ülve szökni meg , ha a szituáció házassággal, vagy költészettel fenyegetett. A koránkeléssel tompított agyak pedig különösen nehezen birkóztak meg egyszerre a térképekkel, útjelző táblákkal és az útszélen kószáló alsóbb néposztályok látványával: A sürgető kérdésre pedig a csuklókalauz bizonyult a megfelelő válasznak.
100 méter után forduljon jobbra: A technológia sem tökéletes. Itt már csak Jeeves segíthet.
Nincs újratervezés
A szerkezet nem is lehetne egyszerűbb: a készlethez 20 darab térképet járt, amelyeket az út előtt fűzhetett be a kalandra vágyó utazó. Mindezt 5 fontért, ami mai áron körülbelül 18000 Ft-ot jelent. A kiindulópont többnyire London volt, a végcél pedig közeli városok: kontinenseket átívelő utakhoz már komolyabb szerelvényre lett volna szükség. Az elhagyott állomás után egyszerűen át kellett tekerni a következő utasításra és hűségesen követni azt. Az újratervezés viszont nem volt opció: ha eltévedt valaki, egyszerűen lehúzódott és addig tekergetett fel és alá, amíg képbe nem került. Esetleg útbaigazítást kért.
Akárhogy is, az elképzelés akár manapság is életképes lehet. Tagadhatatlan előnye, hogy nem fogyaszt áramot és viszonylag ritkán fagy le, sem a hideg, sem a forróság nem árt neki: mondjuk a nedvességtől óvni kell. Veteránautóknak pedig kötelező kelléke lenne, ha nem bukkantunk volna egy még illőbb darabra:
A papír GPS
Ez az 1932-es darab jelentős haladást jelentett a papíralapú navigációs rendszerek világában. Bár az újratervezés problémáját továbbra sem oldották meg a szorgos mérnökök, a készülék már önműködően tekercselte a nagyméretű útmutatót, méghozzá adaptív jelleggel: alkalmazkodott a kocsi sebességéhez. Ez a kütyü kétségtelenül újraértelmezte a high-tech fogalmát.
Levetett kalapunkkal a kezünkben csak ennyit fűznénk hozzá: bravó. És még egyszer bravó.
Forrás:
