Az egész olyan, mint valami precíz és játékosan bonyolult gépezet, amelyben fáradt olaj helyett folyékony színararany a kenőanyag. A Sherlock-sorozat.

Amikor meghallottuk, hogy Steven Moffat és Mark Gatiss közösen dolgozik egy új és modern környezetben játszódó Holmes feldolgozáson, alig akartunk hinni a fülünknek. Tessék elhinni, becsületszavunkra, ha nem megy másképp, Moffat korunk egyik legnagyobb tévés zsenije, arca, alakítója és formálója. Már pesze azok számára , akik előtt nem ismeretlen az a néhány brilliáns Doctor Who epizód, amit ő jegyzett, meg amúgy a BBC - nél végzett munkássága. De mindezt nem tisztünk itt kifejteni (ahogy a Doctor Who bemutató is várat magára). Az új, Sherlock című sorozat a XXI. századi Holmes figurája köré épül. A sorozat - hibái és esetleges aránytévesztései ellenére is ígéretes - legalábbis a munkát és a tehetséget nem nélkülözi.

Kezdetben tartottam attól, hogy egy erőteljes steampunk felütés után, értve ezalatt a Guy Ritchie által alkotott és Robert Downey által sikerre vitt mozifilmet, aligha következhet más, mint egy utánérzés, pláne, hogy rebesgették is szakmai körökben a film alapján készülhető, lehetséges sorozatot, persze más színészekel és más rendezővel, de, ehhh, erre csak legyinteni lehetett. És akkor a BBC Moffat kezébe adta egy új sorozat kulcsait, és mi, a brit sorozatok ínyenc hívei már dörzsölhetnénk is a kezünket és a levegőbe csaphatnánk, ha nem lennénk minden felesleges mozdulat megrögzött ellenségei eleve.

Nos, illetve miket beszélek, well, a sorozat pilotja kiváló. Egyszerűen jó. Ilyen az, amikor valaki sorozatot akar csinálni. Előrángathatnám Hollywoodot a hajánál fogva, de minek ? Ez itt egy európai valami - izé. Persze, jó brit szokás szerint miniepizódnak álcázva, tehát 3x 1,5 órás évadról beszélhetünk, ami a mi 45 perces epizódokra kalibrált agyunk számára annyit tesz, hogy itt 3 mozifilmről lesz szó - ami nem is áll messze a válóságtól.

A szereposztás telitalálat: Martin Freeman Watson és Benedict Cumberbatch Holmes szerepében. Előbbi Arthur Dent-et alakította, utóbbi pedig a Small Island-ból lehet ismerős. Mindekttő abszolút bravúros, sugárzik belőlük a játék élvezete - még ha Sherlockot kissé szokni is kell. De a film gyönyőrű színei, remek ritmusú vágásai és sajátos tónusú képivilága azonnal olyan hangulatot teremt, amelyben hamar szerepükre találnak.

A zene - mint többen észrevették - valóban emlékeztet a Ritchie-féle, Hans Zimmer szerezte filmzenére. És milyen jól teszi. Elképesztően hatásos, hangulatos és remekül festi alá a hasonló fűszerezéssel vászonra vitt képsorokat. 

Ami az epizódokat illeti: Az első rész, úgyis mint pilot, igazán jó munkát végzett. A bemutatkozás, aktualizálás feladatát aligha lehetett volna frappánsabban megoldani. Bár a cselekmény a két fő figura körül bonyolódik, a mellékszereplők mind tökéletesek, az egész olyan, mint valami precíz és játékosan bonyolult gépezet, amelyben fáradt olaj helyett folyékony színararany a kenőanyag. Egyrészt Doyle rajongói dőlhetnek hátra a hihetetlenül szellemes utalások láttán, másrészt a BBC és a brit média hívei. Az esernyőre és sétapálcára épülő koreográfiák, Mycroft eleganciája és modora sikerrel idézik fel a sajátosan angol, kémek, arisztokraták és csirkefogók alkotta világot is.

A második rész sajnos semmilyen értelemben nem ér fel az elsőhöz, vagy akár a tündöklő harmadik epizódhoz. Magunk nem is a sorozat részeként - inkább amolyan spin-offként, utánérzésként, feldolgozásként tartjuk számon. A harmadik azonban méltó utódja - és egyenes folytatása - a pilotnak:friss és találékony.

"Sokkot kaptam, nem látja ? Takaróm is van ! " Sherlock Holmes

Az indítás nem is lehetne Doyle-osabb. John Watson ül az ágya szélén elhagyatottan és magányosan, mint (figyelem!) afganisztánból hazatért veterán. Háborús sebesülés után, lábadozva, sántán és nyugdíjasan, ami ugye nem elegendő a Londoni tartózkodáshoz, tehát lakótársat keres és talál is. Az elképesztően pimasz, kissé feminim, és a legkevésbé sem szociális Sherlock személyében. És a világ a feje tetejéről a talpára áll a számára.

Azonos helyzet, azonos háttér, valamiképpen ez a két ember összetartozik - "Ki akarna velem lakni ?" kérdi mindkettő a legelején, de míg az egyik megkeseredetten és lemondóan, a másik élvezettel és fensőbbségének teljes tudatában. Watsonnak blogot kellene írnia, terapeutája tanácsára, hát írni is kezdi, amint írásra érdemes életre talál. És minden összeáll - a veterán katona, a kiálhatatlan de brilliáns Sherlock és a lüktető evilági London.

Sehol egy gőzgép. 

"Nézd meg a weblapomat !" Sherlock Holmes

A sorozat legeredetibb vonása Holmes módszerének, a dedukciónak a bemutatása. Mert nem könnyű egy igazán tündöklő gondolatmenetet bemutatni, pláne nem filmes eszközökkel. Hiszen ha előzetes ismereteket kíván, hogyan tudassuk azt a nézővel ? A narrátor, mint azt számtalan alkalommal láttuk, nem megoldás, sokszor unalomba fullad, máskor pedig ismeretterjesztő szándékú, joviális ömlengésbe. Bele kell szőni a  történetbe, ami pedig legalábbis egy Moffatot kíván. Ez itt a legtöbb alkalommal sikerül. 

Másrészt az apróságok megfigyelése, a Doyle -i módszer érzékeltetése. Itt az első részben meglepő módszerrel éltek - felbukkanó feliratok jelzik a lehetséges nyomokat, a lényeges részleteket, ami - őszinte meglepetésemre - működik. Szinte beszippant a nyomozás folyamatába, önkéntelenül is járni kezd az agy, legózik, és sohasem erőltetett. Kár, hogy a későbbiek folyamán ezt a módszert mellőzték, bár be kell vallanom, a harmadik részből nem is hiányzott. Ott a történet magáért beszélt, kevésbbé volt interaktív. Ez legyen a legnagyobb baj - az első rész hangulatot épített, szereplőket és helyzeteket mutatott be, ott szükség volt a meglepetés-faktorra. A címe - némi szójátékkal: "Study in Pink" , ami Doyle eredeti novellájára, a "Study in Scarlet" - re épül. Ilyen és ehhez hasonló utalások, modernizált történetszálak százával bukkannak fel. A sajátos megoldás pedig magában hordozza a fent említett interaktív nyomozósdit - minden részletre figyelni kell. Mert amit Sherlock bámulatos logikával felismer, amivel meghökkent és amit előad, nos, akarom mondani, well, mindaz ott van a film kockáin. Csak látni kell. Elő a nagyítókat !