Világkor

Világkor

Világkor

Építsen gyermekkorából babaházat !

2010. szeptember 05. - codesign

Az elme bedől a trükknek, és megemeli a kalapját a tény előtt, miszerint valaki saját gyermekkora színhelyéből épít babaházat magának.


 

Első pillantásra biztosra vesszük, hogy egy pompás babaházat látunk. A másodikra is. Ám a kép egyre gyanúsabbá válik és ahogy közeleg a ráeszmélés pillanata, úgy érik bennünk az emberi szellem e fenséges diadala iránt érzett csodálat is. Mert a képen egy teljes, valódi ház méretű, lakható épület meghitt esti pillanataiba leshetünk bele.

Valahol a Kanadai tundrán - hol máshol - egy teljesen szokványos ház mellett suhan el az ingázó tömeg, és az utasok fel sem pillantanak a láttán. Akarjuk mondani, fel sem pillantanának, ha suhannának errefelé ingázó tömegek. A tundra gondjai között ugyanis a csúcsforgalom kullog az utolsó helyen - közvetelenül a túlnépesedés és az üvegházhatás után. Az igazsághoz hozzátartozik ugyan, hogy a farmtól távolabb ott feszül a 2-es számú főút, amely a helyi megapoliszba, a húszezres lélekszámmal büszkélkedő Sinclairbe vezet.

Ha lenne is forgalom, akkor sem okozna torlódást a fenti épület, amíg a kíváncsi tömeg mögé nem kerülne. Mert ahogy hátulról fest - az korántsem szokványos.

Sok őrült ötletről hallottunk már, de a kirakatban-élés ökogalaktikus pánhumanista víziói közül messze ez a legmegnyerőbb versenyző - nevezzük akár befutónak. Ugyanis a tundrára tárt ablakok mögül esténként elénk táruló látvány ígérete megindító mozzanat - nem is beszélve a tágasság és a szabadság érzetéről. 

 

Az ötlet Heather Benning fejéből pattant ki, aki úgy vélte, hogy az apja szeretett farmján álló épület nyugati falát egyszerűen leverni és üvegplexivel helyettesíteni remek ötlet. ÉS sürgősen meg is valósította azt:

 

"Apám hazában gyerekként sokat játszottunk, és most mi játszunk vele. Megőriztünk mindent - az eredeti formájában, így nyitottuk a házat a világra. Még a tornác is ugyanúgy roskadozik a maga rusztikus módján..."

 

A belső azonban festésre szorult és az élénk színek mellett döntöttek. Ezért dől be első látásra az elme. Az épület pedig a gyermeki kedélyt is felidézi bennünk: Külön öröm, hogy nem Twist Olivérnek jutott az eszébe

 

Forrás:Gizmodo

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagkor.blog.hu/api/trackback/id/tr732269134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mocoria 2010.09.06. 10:40:59

Úgy látom, tényleg csak játszanak vele, és nem lakják... Életnek semmi nyoma. Ja, és hol van a fürdőszoba?

háténimmár 2010.09.06. 10:47:34

Fürdőszoba????
Van olyan hely még a világban ahol ezt a szót nem ismerik, mosdókancsó + lavór a konyhában a tisztálkodásra, pottyantós Wc a kert végében, víz a kútból.
Nem kell ám ilyen messzire menni ehhez, mint ahol a képen látható ház van, elég csak kisétálni budapestről, sőt. talán még a közig határt sem kell elhagyni hozzá.

Igaz, azoknak nem plexi az egyik fala...

codesign · http://vilagkor.blog.hu 2010.09.06. 10:47:46

@Mocoria: Nos...valószínüleg a tundra az. De persze inkább játék.

Almaspite 2010.09.06. 11:35:59

De mégis, ez a jószág hogy visz fel nőt magához? Tölti, mint a libát, a kettes főúton autózók meg nézik a plexifalon át? Legalább a fürdőszobára, meg a hálószobákra egy függönyt... :-)
süti beállítások módosítása