1964 nyara. A Budapest-Záhony vonalon dízelvonatok állnak szolgálatba, és Tokióban megnyitják az olimpiai játékokat. Ez utóbbival kapcsolatban pedig a lehető legbájosabban és legijesztőbben japán anekdota rémlik fel: az ezidőtájt épült tokiói tévétorony pár méterrel magasabb, mint az Eiffel nevével fémjelzett párizsi - a tényt pedig a hivatalos olimpiai reklámanyagban bocsanátkéréssel vezetik elő a japán kartársak, mondván: nem a hiú versengési vágy vezette őket.

Ó, tünt derűk arája, íme még itt állsz s dajkál a vén idő s a csend:

Ahogy az AT&T-t sem, amikor bevezette a "Fejlett Mobil Telefonszolgáltatás" fantázianévre hallgató remekét. A szoftver egy dolog, de a hardver mellé, a hardver az gyönyörű: elektroncsöves, extra tekerőtárcsás, csupa fény, csupa karc és csupa bakelit - olyan erő tombolt benne, hogy az autó reflektorai pislákolni kezdtek, ha valaki ezen beszélt:

A feleket egy központ kapcsolta össze, természetesen rádióhullámokon - és sok dolga volt: több, mint másfélmillió ügyfél lógott a vonalakon. Bizonyos pillanatokban gyakran biztatják azzal a címszereplőt vonatkozó filmművészeti darabokban, hogy akár az Amerikai Egyesült Államok elnöke is lehet belőle. Mi 1964-ben inkább egy ilyen telefont szerettünk volna. Jut eszünkbe: ma sem vagyunk vele másképp. 

Forrás: Gizmodo