Az emberiség örök álma elérni a csillagokat. Közülük egy azonban különösen kedves a szívünknek - szűkebb othonunk, a naprendszer kellős közepe. A NASA új szondája elmerül a Nap légkörében, a felszíntől alig 6 millió kilométerre tomboló és kavargó tűztengerben. Ez a a végső határ - ennél közelebb ember alkotta eszköz nem merészkedhet.

A hivatal friss bejelentése szerint 5 tudományos kísérlet zajlik majd a megperzselt szonda jóvoltából, amelyet szénszálas hőpajzs véd az elképzelhetetlenül szélsőséges viszonyok ellen. A pajzs akár 1400 Celsius fokig is ellenáll a Nap hevének.

4 millió mérföldről a napkorong huszonháromszor tűnik majd nagyobbnak, mint a Föld felszínéről - betölti a szonda látóhatárát, amely 144 millió kilométer és 7 gravitációs hintamanőver után merül el a Nap légkörének felső rétegében.

A küldetés a Nap sugárzásának jobb megértését szolgálja. A pontosabb napkitörés-előrejelzés létfontosságú az egyre érzékenyebb elektromos rendszerek szempontjából - nem kevésbé a hosszabb űrutakra vállalkozó utasok számára, akik kikerülnek a Föld mágneses pajzsának védelme alól.

 

A Nap a Naprendszer központi csillaga.

A Nap tartalmazza a Naprendszer anyagának 99,8%-át, átmérője 109 földátmérő. 73,5%-ban hidrogénből áll, amely a központjában zajló magfúzió során héliummá alakul.

A Nap egy G2V színképtípusú csillag, a mintegy 10 milliárd évig tartó fősorozatbeli fejlődésének a felénél jár. A fűtőanyagát jelentő hidrogén elhasználása után, 5 milliárd év múlva vörös óriássá duzzad, majd a külső rétegeiből planetáris köd képződik, magja pedig magába roskadva fehér törpévé alakul.

Mivel anyagát képlékeny plazma alkotja, a különböző szélességi körön levő területei eltérő sebességgel forognak; az egyenlítői területek 25, míg a sarkvidékek csak 35 naponként fordulnak körbe. Az eltérés miatt erős mágneses zavarok lépnek fel, amelyek napkitörések és – különösen a mágneses pólusok 11 évente bekövetkező felcserélődésének idején megszaporodó – napfoltok kialakulásához vezetnek."