Fények és árnyak - Kard és kimonó

2011. február 19. - codesign

Alább az egyik legmeggyőzőbb kardpárbaj zajlik, amit bárki is vívott azóta, hogy Achillész Trója falai előtt Hector nevét kiáltotta, Toldi - lesz ami lesz - ellökte csónakját a parttól, Luke Skywalker pedig a barlangba lépett a Dagobán. Taichi Saotome egy álomszerű allegória keretei között vív lenyűgöző harcot a kavargó fellegekkel, füstdémonokkal és sejlő ködlényekkel a maga megejtő japán módján, majd szembenéz saját árnyékával - és gyorsabbnak bizonyul annál.

Taichi Saotome, aki 1991 őszén látta meg a napvilágot, komoly hírnévre vergődött Japánban és azon kívül, sajátos specialitása a fiatal férfi és női szerepek megformálása: a japán színház hagyományainak megfelelően.

Európai szemmel szokatlan és bizarrnak ható előadás: a harmónia , a kecsesség és egység érzete azonban kultúrától független.

Apja nyomdokain haladt - a családfő a Gekidan Sujaku nevű színházi társulat fejeként működött, fia pedig már korán részt vett a színház életében: kezdetben leginkább az ún. taishu engeki műfajában jeleskedett. Ez a műfaj a Kabuki egyik oldalága, bár annál kevésbé kötött. Hamar kiderült, hogy az utódnak kölönös tehetsége van az onnagata szerepében - ami a női szerepek megformálását takarja.

A kabuki a három fő japán színházi műfaj egyike, a legnépszerűbb „polgári” színház az Edo-kor (1600–1867) óta. Stilizált, részletesen megszabott és kötelező hagyományokra épülő (artisztikus, de sokszor artistaügyességet kívánó) mozgásformák jellemzik, amelyeket ugyanúgy katának neveznek, mint a harcművészetekben.

Válfajai témák szerint a vad (aragoto), a történelmi (dzsidaimono), a hétköznapi (szevamono) és a táncos (soszagoto) darabok. A női szerepeket eleinte nők, majd fiúk játszották, de hivatalos parancsra ezeket is hamarosan férfiak (onnagata)vették át.

A ma (a kiotói Minamizában, a tokiói Kabukizában és Nemzeti Színházban) játszott művek többsége Edo-kori, noha modern szerzők is írtak kabukidrámákat. A legnépszerűbbek közé tartozik a Josicune szembonzakura(’Josicune ezer cseresznyefája’) című darab.

Josicune ezer cseresznyefája

Takeda Izumo (1691–1756) apjához hasonlóan tehetséges drámaíró és rendező volt. Legismertebb, máig játszott művei a Namiki Szenrjúval és Mijosi Sórakuval közösen írt Kanadehon Csúsingura (1748) és Josicune szembonzakura (’Josicune ezer cseresznyefája’, 1747).

A darab premierjére 1747 januárjában került sor: Ise-ben, a Mie prefektúra területén. Ginpei és Tadanobu szerepében a két rangos színész, Kataoka Nizaemon IV és Yamamoto Koheiji brillírozott. A dráma alapját a legendás Genpei-háború (1180-85), a Taira és a Minamoto klán összecsapása ihlette.

Később felbukkant a filmvásznon is, a nálunk is ismert Takeshi Kitano két alkotásában: a Zatoichiben és a a Takeshis's-ben.A két filmszerep talán nem is indokolja a népszerűséget, amelynek a fiatal színész örvend - hatalmas rajongótáborral rendelkezik, előadásait mindig zsúfolt teltházzal adják. Ő maga szerényen csupán értetlenségének adott hangot a hatalmas felhajtás kapcsán. Legnagyobb sikerét kétségkívül a D no Gekijo 2007-es előadásán aratta. Na meg az internetes fórumokon: kardtánca osztatlan elismerést aratott - és nemcsak a hajzselével pepecselő mangarajongók körében.

Forrás: Gizmodo, Daily What, Wikipedia